Tippek

Jégkorong KHL: SKA St Petersburg - Dinamo Riga

Rájátszás, 1. mérkőzés. A nyugati főcsoport 1. és 8. helyezettje csap össze.

A Dinamo Riga, gondolom, szerette volna elkerülni az SKA csapatát a rájátszásban, sajnos ez nem sikerült nekik.

Holland 2. osztály: Eindhoven-Emmen

A szezon harmadik periódusában nyert az Eindhoven, így biztos playoff résztvevő lesz. Ezután tehát már felszabadultan, teher nélkül játszhatnak.

ATP Delray Beach: Gulbis-L.Mayer

Nyergeljünk át teniszre kicsit.

Gulbis játéka idén sokat javult, és ezt eredményei is mutatják. Kemény borításon év elején negyeddöntőig jutott Dohában, Federer ejtette ki 3 játszmában, míg a múlt héten Memphisben az elődöntőben kapott csak ki Querrey-től.

Ezen a tornán az első fordulóban kicsit nehezebben ment a lettnek, de aztán a 2. körben könnyedén verte azt a Gabashvilit, aki azelőtt már négyszer bizonyult jobbnak nála.

Most egy újabb olyan ellenfél következik az argentin személyében, aki ellen negatív a mérlege. Két hete ugyanis kikapott San Jose-ban Mayer-től.

Mayer két olyan fordulón van túl, ahol szoros két szettben hozta meccseit, először K. Anderson, aztán névrokona F. Mayer ellen.

Nemzetközi barátságos mérkőzés: Jordánia-Azerbajdzsán

Ha megnézzük Jordánia hazai meccseit, láthatjuk, hogy közel 80%-ukon 3-nál kevesebb gól született.

24-01-2008 Friendly
D Jordan 1 - 1 Iraq
28-01-2008 Friendly
W Jordan 4 - 1 Lebanon
31-01-2008 Friendly
W Jordan 2 - 1 Singapore
06-02-2008 WC Qualifyin…
L Jordan 0 - 1 Korea DPR
07-06-2008 WC Qualifyin…
L Jordan 0 - 1 Korea Republic
22-06-2008 WC Qualifyin…
W Jordan 2 - 0 Turkmenistan
05-09-2008 Friendly
W Jordan 1 - 0 Korea Republic
21-12-2008 Friendly
L Jordan 0 - 1 China PR
14-01-2009 Asian Cup
D Jordan 0 - 0 Thailand
13-05-2009 Friendly
W Jordan 2 - 0 Zimbabwe
27-05-2009 Friendly
D Jordan 1 - 1 Congo
05-09-2009 Friendly
D Jordan 0 - 0 Malaysia
09-09-2009 Friendly
L Jordan 1 - 3 New Zealand
22-11-2009 Asian Cup
W Jordan 1 - 0 Iran

Angol Premier Liga: Manchester Utd-West Ham

A hazaiak, ahhoz hogy céljukat elérjék, hogy megnyerjék a bajnokságot, nem engedhetnek meg maguknak még egy botlást a múlt heti Everton elleni vereség után.

A Man Utd-nél Rio Ferdinandnak lejárt a négy meccsre szóló eltiltása, így visszatérhet a csapatba.

A West Ham két egymás utáni győzelem után magabiztosan várhatja a találkozót. Szeretnék folytatni a megkezdett jó sorozatukat, hogy minél távolabb jussanak a kieső zónától.

Téli Olimpia Síugrás: Németország-Finnország

Csapatverseny - HS140 . A kulcstényező ezen párharcnál, hogy a finn csapatból térdsérülés miatt távolmarad Ahonen, aki az északiak legjobb ugrója. A német csapat tagjai, Neumayer, Wank, Schmitt és Uhrmann, egyébként jobb ugrók. A finn csapatot Hautamaeki, Happonen, Keituri és Olli alkotják.

Tippem: Németország.

Eredmény: 2. hely-4. hely.

Bundesliga 2: KAiserslautern-St Pauli

Nagy meccs a német második vonalban! A tabella első és második helyezettje csap össze. A legjobban védekező és a legtöbb gólt rúgó csapat párharca.

A Kaiserslauternt sokan a liga legjobb csapatának tartják, nem alaptalanul. Azok ellen a csapatok ellen nyújt jó teljesítményt, akik nem állnak be védekezni.

A mai ellenfél, a St PAuli ezen gárdák közé tartozik, abszolút támadó felfogásban játszanak.

Holland 2. osztály: Eindhoven-Zwolle

Ismét gólgazdag meccset várok.

Az Eindhoven utóbbi 6 meccsét zsinórban megnyerte a bajnokságban, és nem is akármilyen csapatok ellen, három közülük benn van a bajnokság top 6 gárdájában.

Ha jól számoltam, ebben a szezonban 24-ből 3 meccsükön esett csak 3-nál kevesebb gól. Tehát közel 90%-ban legalább 3 találatot elértek ellenfeleikkel karöltve a mérkőzéseiken.

Ha a hazai statisztikát nézzük: 13 meccsből tizenkettőn 3-nál több a gólok száma.

Európa Liga: Villareal-Wolfsburg

Két, a hazája bajnokságában gyengélkedő gárda csap össze ezen a mérkőzésen.

A spanyolok hazai pályán próbálnak előnyt szerezni a visszavágóra, nyíl, támadó futballt ígérnek közönségüknek.

A vendégek számára fontos az európai porondon való jó szereplés, bizakodva utaztak Spanyolországba. Motiváltak egy jó eredmény elérésében.

Angol Championship: Coventry-QPR

A Coventry utóbbi 10 meccsét tekintve megállapítható, hogy a csapat jó és egyenletes teljesítményt nyújtott: 10 5 3 2 13-10. A legutóbbi meccsükön még a feljutás esélyes Nottingham-en is sikerült felülkerekedniük.
A Coventry menekül a kieső zóna közeléből, a fenti eredményeknek köszönhetően egyre távolodik tőle.

Ha megnézzük a QPR formáját, az utóbbi 5 meccsükből egymás utáni négyet elvesztettek, egyen döntetlent sikerült elérniük. A gyenge teljesítmény következtében szépen közelednek a kieső zóna felé. Nem képesek elkapni a fonalat, motiválatlanul játszanak, nincs egy stabil kezdőtizenegyük.

A hazaiak pozíciójukat tekintve egy győzelemmel feljuthatnak a tabella felső részébe, tehát egyre messzebb kerülhetnek a kieső zónától. A céljuk ebben a szezonban amúgy is az, hogy a tabellán a top 12-ben végezzenek. A jó forma és az említett cél komoly motiváló erő lehet, és ott van a hazai pálya előnye is.

Tippem: Coventry győzelem.

Eredmény: 1-0.

Tartalom átvétel