ATP

ATP Delray Beach: Gulbis-L.Mayer

Nyergeljünk át teniszre kicsit.

Gulbis játéka idén sokat javult, és ezt eredményei is mutatják. Kemény borításon év elején negyeddöntőig jutott Dohában, Federer ejtette ki 3 játszmában, míg a múlt héten Memphisben az elődöntőben kapott csak ki Querrey-től.

Ezen a tornán az első fordulóban kicsit nehezebben ment a lettnek, de aztán a 2. körben könnyedén verte azt a Gabashvilit, aki azelőtt már négyszer bizonyult jobbnak nála.

Most egy újabb olyan ellenfél következik az argentin személyében, aki ellen negatív a mérlege. Két hete ugyanis kikapott San Jose-ban Mayer-től.

Mayer két olyan fordulón van túl, ahol szoros két szettben hozta meccseit, először K. Anderson, aztán névrokona F. Mayer ellen.

ATP Memphis: Chardy-Lacko

Chardy az 1. fordulóban Verdasco-t ejtette ki, 7-6 6-3-ra nyert. Elképzelhető, hogy Verdasco kissé fáradt volt ezen a meccsen, azonban ez mindenképp meglepetés győzelem, és ami még fontosabb: az első nyertes meccse a franciának ebben az évben.

Chardy jól játszott, önbizalmát abszolút erősítheti ez a győzelem.

A sorsolása elég jónak tűnik, eljuthat az elődöntőig is akár. Ez mindenképp kell, hogy motiválja őt.

ATP Buenos Aires: Hanescu-Schwank

Két salakos teniszező csap össze ezen a meccsen ma Buenos Airesben.

Schwank jól kezdet az évet, két Challenger tornán is döntős volt, az elsőn vesztes volt Mello ellenében- kemény pályán -, a másikat megnyerte salakon Brzeziczki ellen Kolumbiában.

Két salakos ATP tornán is részt vett: Santiagoban a negyeddöntőig jutott - Belucci ellen alulmaradva -, míg a múlt héten J. C. Ferrero ellen búcsúzott az első körben.

Hanescunak az év elején volt egykisebb sérülése, nem sokat játszott 2010-ben. Két győzelme van ezidáig: Chela ellen az Ausztrál Openen, és a múlt héten Souza ellen Brazíliában salakon.

Véleményem szerint Schwank formája és a hazai közönség buzdítása is az argentín mellett szól.

Tippem: Schwank győzelme.

Eredmény: 3-6, 5-7

Madrid TMS: Murray A. v Federer R. (Update)

Hosszabb szünet után egy újabb tipp:

Murray A. v Federer R. 2 1,36 Gamebookers

Két nagyon jó játékos csap össze egymással. Eddigi head-to-head statisztika 2-2, borítás (indoor hard) tekintetében a svájci vezet 1-0-ra.

Magabiztosság szempontjából én Federert erősebbnek érzem. Nem könnyű ellene játszani, sőt! Ezen a tornán szett- és adogatásveszteség nélkül jutott túl utóbbi 3 - nem éppen a futottak még kategóriába tartozó - ellenfelén.

Itt Madridban Federer tavaly döntős volt, de kikapott, 2006-ban pedig győzőtt. Idén nem nyert még TMS tornát, ez 2003 óta egyik évben sem esett meg vele.

A svájci pihent, motivált, szerintem minden esélye megvan a győzelemre.

Update:

V. Williams-Ivanovic 2 2,50 Bwin

40% esélyt adok kb. Ivanovic győzelmére, 2,50 vagy afeletti odds-ot jónak tartok.

ATP Bukarest: Starace P. - Granollers M.

A US Open férfi döntője ugyan még hátravan, de a többiek már salakon folytatják Bukarestben.

Starace P. - Granollers M. 1 1,65 Bet-at-home

Két salakos játékos csap össze ezen a meccsen. Annak ellenére, hogy a spanyol előrébb áll a világranglistán, Starace-t tartom a jobb játékosnak ezen a borításon.

Granollers formán kívül játszik az utóbbi időszakban, melyet eredményei tükröznek is: 13-ból 10 meccset elvesztett.

Starace Wimbledon és az Olimpia között játszott egy hónapot salakon, jó eredményekkel. Mellette szól a tapasztalat, és az egyetlen egymás elleni eredményük is. 2007 tavaszán Valenciában nyert a spanyol ellen, aki akkor jó formában a hazájában szerepelt.

Az 1,65-öt elég erős odds-nak tartom. Mindenképp megéri játszani. Ugyanis azért 60%-nál, amit az odds sugall, szerintem jóval nagyobb az olasz esélye.

Update:
6-2 6-4, könnyed győzelem :)

US Open: Lu Y.-H. v Cipolla F.

A tajvani Lu és a lucky loser olasz Cipolla mérkőzésére a tippem:

Lu Y.-H. v Cipolla F. 1 1,50 Bwin

Az olasz nagy esélyt kapott a US Openen, ugyanis szerencsés vesztesként főtáblára kerülhetett, mivel Youzhny visszalépett. Élt is ezzel az 1. fordulóban, és a cseh Hernychet búcsuztatta több mint 4 órás hosszú csatában.

Ugyancsak hosszú csatában került ki győztesen Lu az 1. meccsén, de ő már erősebb ellenfelet, Lapenttit legyőzve. Jellemző rá az ázsiaiak szívóssága.

A tajvani abszolút keménypályás játékos, míg az olasz szinte csak salakon játszik. Nagy esélyt látok Lu-nál a 3. fordulóba lépésre, amely GS szinten karrierje csúcspontja lenne.

Update:
A tajvaninak nem sikerült. :( A Challenger szintű Cipolla pedig ottvan a 3. fordulóban.

US Open: Schwank E. v Tursunov D.

Még mindig a US Open 1. fordulójából, következő tippem:

Schwank E. v Tursunov D. 2 1,33 Gamebookers

Tursunov játékához kiválóan passzol a kemény borítás, ezt eredményei is mutatják, mentálisan is kellőképpen erősnek tűnik.

Schwanknak salakon van igazán tapasztalata, az az ő borítása. Keménypályán rendkívül kevés tapasztalattal rendelkezik, és még kevesebbet játszott ATP tornákon, inkább csak Challengereken.

Az orosz jobb játékos, tapasztaltabb és megbízhatónak tartom. Igencsak nagy esélyt látok a győzelmére.

Update:
Hát, ha nem is olyan könnyen, de Tursunov hozta a meccset 7-5 4-6 7-5 7-6-ra. Szoros volt végig.

Wimbledon döntő: Federer-Nadal

Hát létrejött megint az álomdöntő. Abszolút megérdemelten jutott el idáig mindkét játékos. A mai női döntővel ellentétben -kb 55%-45% esélyt saccoltam Serena javára, és az oddsok alapján nem érte meg fogadni -, úgy érzem, hogy most kell fogadnom, mégpedig a svájcira.

Federer-Nadal 1 1,73 Gamebookers 9/10 (66%)

Nadal a salakkirály, Federer a füves pályák királya. Szettveszteség nélkül került be a döntőbe. 2003 óta nem vesztett ezen a borításon mérkőzést. Itt az ideje? Nem gondolom.

Nadal tavaly megszorongatta Federert itt a döntőben, lehet, hogy idén is meg fogja. De nem érzem, hogy meg tudná verni őt, annak ellenére, hogy sokat javult füvön a játéka tavaly óta.

Holnapra esőt mondanak az időjósok. Nagy valószínűséggel számolni kell tehát játék megszakítással, amit a svájci talán jobban visel.

Federer ötször nyert megszakítás nélkül Wimbledonban, én azt mondom, meglesz a hatodik is. Te mit gondolsz?

Wimbledon 9.nap

A hétfőinél eredményesebb napban bízom. Bár Clement szépen hozta a meccsét.

Lássuk az az első tippem - egyelőre nem tudom, hogy az egyetlen-e ma vagy sem.

Safin-Lopez 2 2,40 Bwin 8/10 (45%)

Mielőtt még ginobili azzal a váddal illetne, hogy elloptam a tippjét, nem így van. Utánanéztem alaposan a dolgoknak, és bizony azt kell mondjam, hogy megéri a spanyolra tenni.

Safin ugyan a korábbiakban kiejtette Djokovicot a korábbiakban, mentálisan nem érzem annyira erősnek. Abszolút el tudom képzelni, hogy elveszíti ezt a negyedöntő mérkőzést, noha ő azért esélyesebb Lopeznél.

Eddigi egymás elleni mérkőzéseiket tekintve Lopez 4-1-re vezet! 2 éve itt is kiütötte Safint Wimbledonban. Ez bizony eléggé frusztrálhatja majd az oroszt. Hozzájön, hogy a spanyol rendkívül jól adogat, és az a tény, hogy balkezes. Mindez szerintem ad egy akkora előnyt neki, hogy érdemes legyen rápakolni tétjeinket. Én 45% esélyt látok Lopez győzelmére.

Egyetértesz? Tiltakozol? Mondd el a véleményed!

Wimbledon 7. nap (update)

Szép jó reggelt mindenkinek! A wimbledoni GS torna küzdelmei ma folytatódnak a nyolcaddöntőkkel.

Mai tippjeim:

Baghdatis-Lopez 1 1,44 Gamebookers 7/10 (70%)

A ciprusi kezdi visszanyerni régi formáját, játékstílusához amúgy is passzol a füves borítás. Lopez nagyon jól adogat, de szerintem ez kevés lesz Baghdatis ellen. A spanyolnak talán gyorsabb pályán több esélye lenne.

Tipsarevic-Schüttler 1 1,30 Gamebookers 7/10 (78%)

A szerb jó formában van, Roddick után Tursunovot is legyőzte. Igaz Schüttlertől is meglepetés az utóbbi időben nyújtott teljesítménye alapján, hogy eljutott idáig. Tipsarevic előtt hatalmas lehetőség áll a viszonylag könnyű továbblépésre, főleg az előbb említett ellenfelek után. Füvön elég megbízható a játéka, az ő győzelmét várom.

Cilic-Clement 2 2,74 Bwin 8/10 (37%)

A múlt héten Clement már hozott nekem egy kis pénzt underdogként, most ismét úgy ítélem meg, hogy több esélye van a győzelemre, mint amit az odds sugall. Jó lehet még szerintem a Gamebookers ajánlata is a franciára: +4,5 handicap 1,85 oddsért.

Tartalom átvétel