Angol Championship: Leicester-Doncaster

A Leicester két jó mérkőzéssel a háta mögött fogadja a Doncastert. Előbb egy döntetlen otthon a listavezető Newcastle ellen, úgy, hogy 60 percet 10 emberrel játszottak, majd egy idegenbeli győzelem a Blackpool ellen.

A Doncaster gárdája nem muzsikál valami fényesen az utóbbi időben: 5 mérkőzésen 1 győzelem és 4 vereség a mérlegük, és elég sok gólt kaptak, ami nem tanúskodik acélos védelemről.

A házigazdák a Championship 6. helyén állnak jelenleg, play off pozícióban. Kettővel kevesebb meccset játszottak a többieknél, és két hazai meccs vár rájuk a héten. Nagy lehetőség ez a Leicesternek, hogy a hazai pálya előnyét kihasználva megerősítsék pozíciójukat a tabellán.

Tippem: Leicester győzelem.

Eredmény: 0-0.

Skót Premier Liga: Motherwell-Hamilton


A hazai csapat tele önbizalommal vághat neki ennek a mérkőzésnek, hiszen jó formában vannak: utóbbi négy meccsükből hármat megnyertek, egy döntetlennel végződött, és még gólt sem kaptak. Nem is szólva a legutóbbi Aberdeen elleni idegnebli magabiztos győzelmükről (0-3).

Ezzel ellentétben a vendégek mérlege az utóbbi öt meccsükön: 1 döntetlen, 4 vereség, 1 lőtt gól. Amúgy a bajnokságban az utolsó helyen tanyáznak.

Mindennek tetejében a Hamilton négy fontos játékost is nélkülözni fog, egyet a védelemből, kettőt a középpályáról, és egyet a csatársorból is, aki történetesen a házi gólkirályuk.

Igaz, hogy derby meccs lesz, tehát mindkét csapat mindent bele fog adni, ahogy az lenni szokott, azonban így is a Motherwell győzelmét várom.

Tippem: Motherwell győzelem.

Eredmény: 1-0

Bundesliga 2: St Pauli-Karlsruhe

A St Pauli 2010-es szereplése eddig nagyszerű: 3-ból 3 győzelem - 2 idegenben és mindegyik kapott gól nélkül.

A vendégek eddigi mérlege 2010-ben 2 mérkőzésen 2 vereség, mindkét meccsükön lőttek ugyan 1-1 gólt, de kaptak is bőven, összesen 5-öt.

A hazaiak gyakorlatilag teljes gárdával készülnek a ma esti mérkőzésre, míg a vendégeknél vannak olyan hiányzók, akik meghatározó szerepet töltenek be saját posztjukon a csapatban, főleg csatárgondokkal küzdenek.

A jó formában lévő St Pauli tartósan beszoríthatja a saját tizenhatosukra a vendégeket, és hiába fognak majd szinte a teljes csapattal védekezni, mivel az utóbbi időben elég sok gólt kaptak, valószínűnek tartom, hogy ezúttal sem fogják megúszni gól(ok) nélkül.

Tippem: St Pauli győzelem.

Eredmény: 2-1.

Madrid TMS: Murray A. v Federer R. (Update)

Hosszabb szünet után egy újabb tipp:

Murray A. v Federer R. 2 1,36 Gamebookers

Két nagyon jó játékos csap össze egymással. Eddigi head-to-head statisztika 2-2, borítás (indoor hard) tekintetében a svájci vezet 1-0-ra.

Magabiztosság szempontjából én Federert erősebbnek érzem. Nem könnyű ellene játszani, sőt! Ezen a tornán szett- és adogatásveszteség nélkül jutott túl utóbbi 3 - nem éppen a futottak még kategóriába tartozó - ellenfelén.

Itt Madridban Federer tavaly döntős volt, de kikapott, 2006-ban pedig győzőtt. Idén nem nyert még TMS tornát, ez 2003 óta egyik évben sem esett meg vele.

A svájci pihent, motivált, szerintem minden esélye megvan a győzelemre.

Update:

V. Williams-Ivanovic 2 2,50 Bwin

40% esélyt adok kb. Ivanovic győzelmére, 2,50 vagy afeletti odds-ot jónak tartok.

Írország Division 1: Waterford v Monaghan United

Ma az ír focitippemet szeretném megosztani a blogon.

Waterford v Monaghan United 1 1,40 Gamebookers

A Waterford az ír Premier Ligából kiesve került az 1. osztályba. Céljuk egyértelműen a visszajutás. Ehhez van még dolguk, hiszen kissé le vannak maradva - 6 ponttal - a tabella 1. helyén álló Dundalk csapatához képest. Nyilatkozták is, hogy egyedül a győzelem az elfogadható számukra a mai meccsen.

Ebben a szezonban kétszer már találkozott egymással a két csapat, ebben a felállásban a Waterford 5-0-ra nyert, míg idegenben 0-0-ás döntetlent játszott.

A hazaiaknak nagyon erős hazai mérlege van: 10-3-0 30-9, míg a vendégek idegenbeli teljesítménye elég gyenge: 3-2-7 9-29. A vendégeknél ráadásul sérült az 1. számú kapus, esgyik támadó középpűlyásuk, és eltiltott a 2. legjobb góllövőjük. A vendéglátóknál egy régóta sérült játékos kivételével teljes keret áll a rendelkezésre.

A Monaghan az ír 2. vonalban mondjuk egy középcsapatnak nevezhető, és a honlapjukat olvasván legszebb álmaikban is maximum egy döntetlent várnak a meccstől, az is top teljesítménnyel érhető el szerintük. Nekük nincs már miért harcolniuk, nagy a különbség köztük, és az előrébb állók között a tabellán. Hazai győzelmet várok.

VB selejtező Óceánia: New Zealand v New Caledonia

Foci következik.

New Zealand v New Caledonia 1 1,20 Gamebookers

Új-Zéland már úgy játsza ezt a mérkőzést, hogy mint Óceánia selejtezőjének győztese play-off mérkőzést fog vívni az ázsiai selejtező 5. helyezettjével.

Az odavágón a múlt héten 3-1-es új-zélandi siker született. A keret döntő többsége profi futballista, köztük van a Blackburn légiósa, Ryan Nelsen is.

Új-Kaledónia a csoport 2. helyén áll, tapasztalatokat tekintve pedig jóval a vendéglátó gárda mögött.

Érdekesség, hogy az egyik új-zélandi játékosnak lehetősége nyílik, hogy beállítson egy 30 éves rekordot, azaz 6 egymást követő mérkőzésen gólt rúgjon.

A hazaiak a kitűzött céljukat teljesítették, és már előre tekintenek: fel kell készülniük a play-off meccsekre és a Konföderációs Kupára is, ahol teljesítményükkel szintén kiérdemelték a részvételt. Elképzelhetetlennek tartom, hogy az az új-zélandi csapat, akik azért erősebb válogatottakkal is megmérkőzött a közelmúltban - nem is teljesen sikertelenül - ne tudna nyerni hazai közönség előtt, akik amúgy is ritkán látják a válogatott játékát.

Szlovák Extraliga: Skalica v Liptovski Mikulas

Jégkorong tipp a következő.

Skalica v Liptovski Mikulas 1 1,33 Gamebookers

A napokban megkezdődött a bajnokság a szomszédban is. A Skalica számára azonban ez lesz a nyitómérkőzés. Otthon játszanak, és a múlt szezon hazai eredményeit tekintve a legjobbak között vannak a ligában: 21 győzelem, és mindössze 5 vereség.

Míg a hazaiak kerete nem gyengült a nyáron, sőt talán erősödött, addig a vendégeknél klubbéli problémák (pénzhiány) vonják el a figyelmet a játékról. Ők már lejátszották idei első mérkőzésüket, épphogy - 2-1-re - legyőzték a szlovák U20 csapatot, ami nem nagy dicsőség az utóbbi gárda tavalyi szereplését tekintve.

A múlt szezonban két sima győzelmet könyvelhettek el a hazaiak a Liptovski Mikulas ellen. Most sem várok mást mint könnyed Skalica győzelmet.

Update:
3-3 lett a rendes játékidő. A tipp vesztes.

ATP Bukarest: Starace P. - Granollers M.

A US Open férfi döntője ugyan még hátravan, de a többiek már salakon folytatják Bukarestben.

Starace P. - Granollers M. 1 1,65 Bet-at-home

Két salakos játékos csap össze ezen a meccsen. Annak ellenére, hogy a spanyol előrébb áll a világranglistán, Starace-t tartom a jobb játékosnak ezen a borításon.

Granollers formán kívül játszik az utóbbi időszakban, melyet eredményei tükröznek is: 13-ból 10 meccset elvesztett.

Starace Wimbledon és az Olimpia között játszott egy hónapot salakon, jó eredményekkel. Mellette szól a tapasztalat, és az egyetlen egymás elleni eredményük is. 2007 tavaszán Valenciában nyert a spanyol ellen, aki akkor jó formában a hazájában szerepelt.

Az 1,65-öt elég erős odds-nak tartom. Mindenképp megéri játszani. Ugyanis azért 60%-nál, amit az odds sugall, szerintem jóval nagyobb az olasz esélye.

Update:
6-2 6-4, könnyed győzelem :)

U21 EB selejtező: Serbia [U21] v Hungary [U21]

Folytassuk egy újabb nemzetközi focimérkőzéssel:

Serbia [U21] v Hungary [U21] 0:1/2 1 1,65 Gamebookers

A mérkőzésnek nagy a tétje, ugyanis mindkét csapat számára van esély a kvalifikációra. A szerbek másodikok a csoportban 14 ponttal, míg a magyarok utánuk következnek 12-vel. A lényeg most, hogy a csoport első két helyén végezzenek a csapatok.

Amit én lényegesnek tartok, hogy Szerbiában erősebb az utánpótlás mint Magyarországon. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a szerbek ott voltak az Olimpián, és ott voltak az utóbbi három U21 EB-n is. Sőt a legutolsón csak a döntőben maradtak alul a hollandokkal szemben.

Szomszédainknak is fontos ez a meccs, olyannyira, hogy az A válogatottba behívott játékosok közül is csatlakoztak az U21-es kerethez, pl. Sulejmani az Ajax játékosa.

Véleményem szerint nagyon nehéz dolga lesz a mieinknek a tapasztalt jobb játékosokkal felálló szerbek ellen. Szerb győzelmet várok.

Update:
A szerbek megalázó 8-0-ás vereséget mértek ránk. Ez szomorú, de a tipp nyertes.

VB-selejtező: Macedónia - Skócia

A tipp:

Macedónia - Skócia 1x 1,44 bet-at-home

Indoklás ebéd után. Jó étvágyat mindenkinek!

Update:

Maga a skót szövetségi kapitány sem lát igazán esélyt a győzelemre ma Macedónia ellen. 6 sérült játékos nélkül kell ma játszaniuk, akik alapemberei a skót válogatottnak.

Macedóniát otthon elég nehéz legyőzni. Jó formában vannak, jelentősebb hiányzó nélkül lépnek majd pályára. Két hazai meccsel kezdik a selejtezőket - szerdán a hollandokat fogadják -, céljuk 3 pont megszerzése a két mérkőzésen.

A találkozó délután háromkor kezdődik, nagy forróságban, ami nem igazán kedvez a skótoknak. Teltház előtt nem hiszem,hogy a hazaiak ne tudnának legalábbb egy döntetlent elérni ezen a délutánon. A tippem tehát hazai győzelem vagy döntetlen.

Update:
Macedónia hozta, amit vártam tőle, 1-0-ra nyert.

Tartalom átvétel